a
A diszlexiáról szerzett tudásunk története
(Részlet Maldrik Erzsébet: Diszlexiás gyermekek és szüleik c. szakdolgozatából; 2003.)1

A diszlexia jelenségével először az 1800-as évek végén, orvosok kezdtek el foglalkozni. Berkhan részleges idiotiának nevezte (1885), egy német szemészorvos, A. Kussmaul szerzett szóvakságnak (1887). Csaknem húsz évvel később az angol Morgan már veleszületett és szerzett olvasási zavarról beszél (1896).2

1917-ben J. Hinshelwood elsőként határozza meg a kizárásos kritériumokat: alacsony intelligencia, súlyos emlékezeti zavarok. Dr. Ranschburg Pál különböztette meg elsőként az olvasási zavarokat típusuk és súlyosságuk szerint. Jelentős vizsgálatokat végzett az olvasászavar témakörében, melyek megalapozták a hazai elméletek és módszerek kialakítását. Legasthenie (legaszténia) néven megalkotott egy új kifejezést (1916), amit német nyelvterületen ma is használnak. Dr. Ranschburg Pál munkásságával a magyar pszichológia és a pedagógia tudománya is bekapcsolódott az olvasászavarok kutatásába. A dyslexia elnevezés elsősorban angol nyelvterületen honosodott meg; hazánkban az 1960-as évektől használják.

Ezekben az években a pedagógiai pszichológia és gyógypedagógia képviselői is (Ligeti Róbert, Meixner Ildikó, Vassné Kovács Emőke, Vekerdy Zsuzsanna) elkezdték a diszlexia diagnosztika és terápia kiépítését.

1970-es évektől egyre több publikációban kap helyet a diszlexia. Ezt az időszakot a diszlexia fogalma körüli tisztázatlanságok jellemezték.

1975-ben a Neurológusok Világszövetségén meghatározzák a diszlexia fogalmát és a kritériumokat.

1980-as években kiszélesednek a 60-as években elkezdett kutatások, diagnosztikai és terápiás eljárások.3

1990-es évek elején alapítványok, egyesületek alakulnak a diszlexiás gyerekek érdekeiért. Különböző módszerek jelennek meg a pedagógia munkában; tankönyvek születnek a diszlexiás gyerekek megsegítésére.

Napjainkban diszlexia kutatásokat több tudományterületen is végeznek. Az orvostudomány (agykutatás, génkutatás, neurológia stb.), a nyelvészet, a pszichológia, a pedagógia, az informatika fejlődése lehetőséget nyújt az egyre pontosabb diagnózis felállításához és a megfelelő segítség kiválasztásához.

(forrás: Lélekzet Szellemi Központ)
_________________________________________________________________________________

1 A XXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián II. helyezést elért, Pedagógiai, Pszichológiai,
mKözművelődés és Könyvtártudományi szekciójának, Gyógypedagógiai tagozatában bemutatott pályamunka.

2 Meixner Ildikó: A dyslexia prevenció, reedukáció módszere (1995) 1. o.

3 Csépe Valéria: Az olvasás és írásképesség zavarai (2000) 243-247. o.

« VISSZA AZ OLVASNIVALÓKHOZ