a

BETŰVILÁG™
Olvasásfejlesztő képes-verses kártyakészlet memóriafejlesztő korongkészlettel

Betűvilág olvasásfejlesztő képes-verses kártyakészlet memóriafejlesztő  korongkészlettel a diszlexia megelőzésére, illetve hátrányainak csökkentésére - képgaléria - Betűvilág logo
a
a diszlexia megelőzésére, illetve hátrányainak csökkentésére



a
Diszlexia és mozgásfejlesztés

A beszédhez szükséges mozgásos készségek alapjait a nagymozgások, a finommozgások finomításával, fejlesztésével érhetjük el. A helyes, tiszta beszéd fontosságát pedig nem vitathatjuk az olvasás-íráskészségek elsajátításánál.


Az első mozgásélmények

A mozgásos ismeretszerzés már csecsemőkorban elkezdődik. A kisgyermek első akaratlagos mozgásai, mikor nyúl egy számára érdekes tárgy felé, mikor szándékosan megfordul, fejét felemeli, négykézlábra emelkedik, elkezd kúszni-mászni, felül, majd feláll, és végül elindul. Ez körülbelül a csecsemőkor végére, egy éves korra tehető. A testérzetek, a tapintás, az egyensúlyérzékelés, térészlelés, az alapmozgások koordinációja, a két testfél mozgásának összerendezése mind-mind fejlődik, érik az idő múlásával. Kialakul testtudata.

Nemcsak a testével végez mozgásokat, a nagymozgással párhuzamosan fejlődik a gyermek kézmozgása, ujjmozgása, finommozgása is. Egyre apróbb tárgyakat képes megfogni, azokat biztosan tartani, ujjai közt forgatni, nézegetni. Szájába vesz játékokat, így is letapogatja, érzékeli azok kiterjedését, anyagát, formáját.

A kisgyermek eljátszadozik szájának mozgatásával is. Gügyög-gagyog, játszik a szájmozdulatokkal, a hangokkal, csiszolja a legfinomabb, legnagyobb összerendezettséget kívánó mozdulatsorokat, tornáztatja ezáltal ajkait, nyelvét. Megalapozza a beszédet.


A diszlexiások akadályozottságai

A diszlexiás gyermekek a mozgásos ismeretszerzésben akadályozottak. A hiányzó mozgásélményeket a terápiás munka során pótolni kell, mert e nélkül nem lesznek képesek sem a képi, sem a szimbolikus gondolkodás kialakítására. A mozgásfejlesztés alapterápia kell hogy legyen, hiszen általában a beszéd is erősen sérült. A képi gondolkodás szintjén nem kezdhetjük a terápiát, mindig az eggyel korábbi mozgásos ismeretszerző szintről kell indulnunk, hogy követhessük az egészséges gyermeki fejlődés menetét. Ha túl korán késztetjük a gyermeket magasabb gondolkodási formákra, akkor a megtanult szavak semmitmondó, átélhetetlen fogalmak lesznek számára, hiszen nincs elég mozgásos tapasztalata róluk. Képtelen lesz ezekkel az üres fogalmakkal gondolkodási műveleteket végezni, például főfogalom alá rendezni.

A mozgásfejlesztésnek arra kell törekednie, hogy az ilyen ismeretszerzéshez szükséges készségeket sokoldalúan fejlessze. Kiegészülhet a terápia a logopédiai ritmikával, finommozgásos készségfejlesztéssel, diszlexia-, diszkalkulia prevencióval is.


A fejlesztés területei

Sok részterülete van a mozgásfejlesztésnek. Idetartozik a testtudat fejlesztése, a tapintás, mozgásérzékelés, egyensúlyérzet, a két testfél mozgásának összehangolása, az alapmozgások koordinációjának javítása, a téri tájékozódás fejlesztése, bizalomerősítő gyakorlatok.


A testtudat fejlesztése

A testtudat fejlesztését három részre oszthatjuk. A testkép, a testfogalom, és a testséma fejlesztésére.

A testtudat kialakulásának első lépése a testkép ismerete, a saját test megtapasztalása, érzése. Ezt megtapasztalhatjuk mozgásokban, de emberábrázolásokban is. A testkép a test külső és belső érzékleteiből származik, tartalmazza a saját testről szerzett tartós benyomásokat is (pl. túl magas, túl kövér vagyok stb.) Kialakulását befolyásolják az érzelmek, más emberek rólunk alkotott véleménye. Minden gyermeket hozzá kell segítenünk, hogy elégedett legyen önmagával, mert a jó érzelmi állapot pozitívan hat az énképre.

A testkép fejlesztésének első számú segédeszköze a tükör. Állítsuk a gyermeket a tükör elé, kis versikékkel, kísérve mutassuk meg neki a testtájait.

"Csukd be szemed, csukd be szád!
Most mosom az arcocskád!
Csukd be szemed, csukd be szád!
Most mosom a hajacskád!"


Az izmok működtetésével is elősegíthetjük a testérzetek kialakulását. Ennek menete: lazult állapot, feszítés, lazítás. A feszítést lábtól a fej felé, lazítást fejtől a láb felé végezzük (pl. építsünk hóembert, megmerevedünk, majd elolvadunk).


A testfogalom kialakítása

A testfogalom a saját testről szerzett tudás. A gyermek megtanulja a testrészeinek az elhelyezkedését, nevét, funkcióját. Célszerű a testképbe még be nem épült testrészeket többféle módon érzékeltetni (pl. kék szalag a jobb csuklóra, szívecske a baloldalra, térdvédő a térdére, dörzsölgetjük, csipkedjük a testrészeket, meleg levegőt fújunk rá stb.)

"Ez a szemem,
Ez a szám,
Ez meg itt az orrocskám.

Jobbra-balra két karom,
Forgatom, ha akarom.

Két lábamon megállok,
ha akarok, ugrálok."


Ha a gyermek már meg tudja nevezni a testrészt, beépült biztosan a testképébe, akkor a funkcióját gyakoroljuk.


Játék a kezekkel

"Mit csinál a kis kezem?
(a két kéz széttárása)
Simogat kedvesen.
(két kézzel az arc megsimítása)
Ütöget mérgesen,
(az asztal ütögetése)
Csiklandoz viccesen,
(a tenyér csiklandozása)
Csipked hegyesen,
(a kézfej megcsipkedése)
Táncol ügyesen.
(az ujjak mozgatása a másik kézfejen)
Mit csinál a kis kezem?
(a kezek szétnyitása)
Te is tudod, mondd velem!"


A testséma fejlesztése

A testséma a test gravitációhoz való alkalmazkodásának, egyensúlyának, az izmok percről percre változó mozgásának megélése. Fejlesztését az utánzómozgásokkal, gesztusjátékokkal végezzük. A mozdulatokat hangutánzó szavakkal, ritmikus szólamokkal kísérjük.

Az egyensúlygyakorlatok végzésével fejlődik a testséma, ezt segíti a két testfél integrálása (jobb-bal). Fontos az alapmozgások koordinációjának fejlesztése, a térérzékelés más tárgyakhoz, emberekhez való viszonyban. A ritmus a test mozgásainak időbeliségét jeleníti meg. A bizalomerősítő játékok a fizikai létben, a térben és időben magára talált személyiség szociális kapcsolatait hivatottak modellezni.

(Forrás: Bartók Erika, 2006.- Démoszthenész Egyesület
)

« VISSZA AZ OLVASNIVALÓKHOZ

főoldal | tájékoztató | képgaléria | játékötletek | olvasnivaló | linkajánló
a
Copyright © Betűvilág™, 2005-2009mme-mail: betuvilag@gmail.com